Tulajdonképpen a célja eme blognak, hogy megnyugtassam saját magam.
Hülyén hangzik, de tanácstalan vagyok... 29 évesen már egy diplomával a hátam mögött nem találom azt az anyagi biztonságot amit szerettem volna mikor még pelyhedzett az állam és azt hittem kolbászból van a kerítés.
Mindez 7 év itthoni melóval a diplomaosztó után, már kezd megváltozni..Oszlik a köd..Néha azonban egy két görbe hétvégén sikerül megint belekapaszkodni a gyermekkori emlékbe de azért valljuk be, és ne ámítsuk magunkat ez kevés.
Mint említettem 7 évet melóztam itthon, igaz csak három helyen.Ebből kettőt a végzettségemnek nem megfelelő /harc a kenyérért üzemmódban lsd boltok/ és egyet a nem legjobban megfelelő de végül is a diplomámat úgy mond még elismerik helyen kamatoztattam és kamatoztatom immár hatodik éve:/ igen igen kedves olvasó a magyar közigazgatásban :)))/)
Nos itt gondolhatnátok mit akarok még...másnak még ennyi sem jutott. Van állása ne hőbörögjön / a közszolgák vastag kenyerén él/, na igen de a suli sokba került és ráadásul még a szerencsésebbek között vallhatom magam csak 1 milla diákhitelem van, aminek havi törlesztője 12 ezer királyi magyar forintra rúg.
Mennyit keresek? Havi 120at nettóban, csak hogy mindenki képbe legyen.
De ha ez még nem volna elég a családfám révén még félig részt veszek a devizahiteles rémálomba, autóval és családi házzal kombinálva:D:D
Mi okozta a változást? Szerintem az, hogy a fent említett dolgokat még csak gondolatban sem tudom kifizetni...
Egy ideig csak büszke magyarként duzzogva húztam halasztottam a dolgot magamban , de eddig nem volt semmi...
De egy nap, pontosan 1 hónappal ezelőtt gondoltam egy merészet felkerestem pár pesti közvetítő céget, és az egyiknél mint körzeti gondozó londonban /ami majd ha kiderül mit takar/ fogok dolgozni.
Mennyit fogok keresni?
Állításuk szerint havi változó bizonytalanság de ez kb 1-1200 fontra tippelném.
De ne szaladjuk ennyire előre:)
Ez majd helyben kiderül....
Az indulás dátuma december 2. péntek ferihegy.
Addig dokumentálni fogom amit tudok, és ígérem ha kikerül beszámolok, mennyire is van számomra kolbászból a kerítés...:)